Megkezdődtek a Szenczi Molnár Albert Napok

2019. október 4-én, pénteken ünnepi koszorúzással vették kezdetüket a sorrendben 50. Szenczi Molnár Albert Napok. Az alábbiakban a Csemadok országos elnöke, Bárdos Gyula a neves református lelkész, nyelvtudós, filozófus, zsoltárköltő, egyházi író és műfordító szülővárosában felállított szobránál elmondott beszédét olvashatják.

Tisztelt vendégek, kedves emlékező közösség, tisztelt jelenvelők!

„Minden elismerésem azoké, akik kezdeményezői voltak a Szenczi Molnár Albert emlékezésnek. Az az érzésem, hogy mindig megtaláljuk a megfelelő formát nemzeti kultúránk ápolására. Ha mást, többet nem is jelentene ez az ünnepély, mint Szenczi Molnár közelebbi megismerését, akkor is megérné a fáradozást! Sajnos a tábla, illetve a tér új neve lekerült a falról. Én ezért nem bosszankodom. Ettől a pillanattól kezdve minden szenci polgár tudja, hogy a táblának, illetve Szenczi Molnárnak tér kell. Ha nem most: holnap, vagy holnapután.”

Ezeket a sorokat rótta írója a Szenczi Molnár Albert Napok indulásakor a Csemadok krónikájába. Milyen igaza volt! Ebben az esetben is szinte többet tett a valami hiánya, mint a valami léte! Lehet, hogy az akkori eset is hozzásegített a jubileumi, az idei, az ötvenedik Napok megéréséhez? Csakazértis, amolyan „nekünk Mohács kell” alapon? Mintha csak valóra váltak volna a másik, jóval később élt szenci pap-költő, Farkas Jenő sorai: Örömmel jöttem Szencre, ahol annyi sok jó ismerőssel találkoztam, csak Szenczi Molnár Albertet nem engedte megtalálni az ostoba gyűlölet. Kívánom, hogy ez a sajnálatos tény még inkább serkentse szülővárosom jobbjait.

De kik voltak azok a jobbak, akik kiötlői lettek az emléknapoknak?  Az elvitathatatlan tény, hogy Szenczi Molnár Albert szenci „ébresztése“ a Polák családban született meg. Talán Imre bácsi vetette fel, hogy Szenc nagy, de igencsak elfelejtett szülöttjének az emlékét valamilyen módon fel kéne eleveníteni – írja Gál Sándor. Lényegében nem is az volt a fő gond, hogy milyen legyen a Szenczi Molnár Albert Napok tartalma, hanem az, hogy az akkori politikai helyzetben ezzel a névvel rendezvényt szervezhessünk Szencen. Végtére is csupán egy napról volt szó, de az akkori megítélés szerint Szenczi Molnár Albert enyhén szólva problematikus személyiségnek számított, ráadásul még  még magyar is volt! Hogy Albertus Mester mindezen túl tudós,  nyelvész és rangos műfordító, az nem látszott döntő érvnek. A rendezvény gyakorlati munkájába folyamatosan bekapcsolódott a Csemadok helyi szervezetének a vezetősége, majd a tagsága is, valamint a magyar gimnázium és alapiskola tanári kara. A Polák család mellett a munkából Szabó János, a Csemadok helyi szervezetének akkori elnöke, Herdics János, a gimnázium igazgatója, Minczinger Sándor és még sokan mások is kivették a részüket.

A költő szavai, vagyis, hogy Nekünk Mohács kell! - meghallgatásra találtak: az ötletgazdák mellé újabbak álltak, egyre többen ismerték fel, hogy a város jeles szülötte emlékének az ápolása csak részben múlttisztelet. Sokkal inkább a jövő megalapozása. A biztosabb jövő reményében sokaknak volt jó Szenczi Molnárba kapaszkodni. Reformátusnak, katolikusnak, felekezeten kívülinek egyaránt. Talán már a Napok megrendezése előtt is. Hiszen az ötvenes évek végén már rendeztek a szenciek Molnár-emlékestet, klubtalálkozókat - mintegy előkészítve, talán tudat alatt, az 1966-ben induló Szenczi Molnár Albert Napokat.

Azt, hogy mit jelenthetett az ötvenes évek végén pap-költőre emlékezni tájainkon, csak az tudja, aki megélte azokat az éveket. És tudja azt is, hogy a Napok névadójának pap-volta miatt még a nyolcvanas évek elején is gyakran beidézgették a szervezőket. Ilyen távlatból már talán kijelenthetjük, hogy ezek az apró bosszúságok csak erősítettek bennünket, szenci magyarokat. Mindezek az események és történések is hozzájárultak ahhoz, hogy a Szenczi Molnár Albert Napok ma már nem csak a szenciek szívügye és ünnepe, hanem a tágabb pátriáé is. Ezért jövünk ide minden októberben, a Napok kezdetén. Egyének és közösségek járulnak virággal, koszorúkkal a tudós nyelvész, irodalmár, zsoltárfordító szobrához. Nem magamutogatásból, hanem leróni valamit az adósságból, kései utódként is megköszönni az egykor tett jót, a közösségi szolgálatot.

Gyurcsó István költőnk azt írta az első Szenczi Molnár Albert Napok kapcsán, hogy „egyre igényesebb a magyar, s azért tudott megmaradni Európa közepén, mert képes volt a világhoz mérni magát. Szenczi Molnár az elsők közé tartozott, aki a világhoz mérte magát, s helytállt. Ezt a szenciek tudták, a szülőhelyére érkezett mások viszont megtiltották, hogy teret avassanak annak az embernek a tiszteletére, aki e térségre sarkig tárta Európa kapuját. Ma még megtehették - írta akkor a költő, de ahogy az igény nő, úgy van lehetőség a mindenre. Ahogy lehet. Jó munkát barátaim, jó munkát!  - írta Gyurcsó István.

Tisztelt jelenlevők!

A szenci magyarok kitartó munkájának az eredménye, hogy ma már VAN szülővárosában tere Szenczi Molnár Albertnak, magyar óvodánk és alapiskolánk felvette az ő nevét, s az adakozóknak köszönhetően már évek óta itt, az ő szobránál, Nagy János szobrászművész alkotásánál veszi hagyományosan kezdetét a Napok rendezvénysorozata. Nagy örömet és egyben biztatást jelent számunkra, hogy a szenci és környékbeli falvak és községek Csemadok- szervezetei, intézményei, valamint a szélesebb régió magyar ajkú lakosai évtizedek óta fontosnak tartják a Szenczi Molnár Albertre való méltó megemlékezést nemcsak itt Szencen, hanem a szomszédos községekben is.

A Szenczi Molnár Albert Napok, mint azt találóan jegyezte meg egykor Farkas Jenő, a város gondját-baját jól ismert pap-költő - nemcsak a múltba tekintést, az emlékezést szolgálják, hanem fontos építőkövét jelentik a szenci magyarok s a szűkebb régió közösségé szerveződésének is. Remélem, hogy az idén szintén jubiláló szövetségünk, a Csemadok a társszervezőkkel együtt hozzájárul közösségünk összefogásához, megerősödéséhez, s nemcsak a Szenczi Molnár Albert Napok idején és égisze alatt.

Tegyünk meg hát minden tőlünk telhetőt, hogy minél többen merjék vállalni hovatartozásukat, magyarságukat, anyanyelvünket. Ehhez megfelelő feltételekre, minőségi oktatást biztosító intézményekre, s olyan kulturális életre van szükség, amely a lakosság körében erősíti a nemzeti hovatartozást s egyben az európai kötődést. Azt kell tennünk, amit saját korában városunk szülötte megvalósított: úgy lett európai, hogy megtartotta magyarságát.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!