Csemadok-díjak a 2019. évben

A Csemadok Országos Elnöksége 2019-ben a következő tagjainknak ítélte oda a Szövetség díjait

Csemadok Életmű Díj

Boócz Mária, Párkány

Nagy Péter, Somorja 

Jónás Katalin, Pered

Pál Erzsébet és Dénes, Nagybalog

Stirber Lajos, Komárom 

Csemadok Közművelődési Díj

Agócs Ildikó, Almágy

Hadas Katalin, Abaújszina  

Németh Ágota, Ipolybalog

Varga László, Dobóruszka

Vígh Sándor, Diószeg 

Gyurcsó István-díj

Reicher Gellért, Pozsonypüspöki

Fábry Zoltán-díj

Bokor Béla, Pécs

Az elismeréseket 2019. január 20-án, Galántán, a magyar kultúra napja alkalmából szervezett ünnepségen adjuk át.

Ezekben a napokban országszerte zajlanak a magyar kultúra napjához kötődő ünnepi műsorok és megemlékezések. Szövetségünk területi választmányai és alapszervezetei is egyre több helyen tartanak ünnepséget, ahol elismerik a kiemelkedő eredményeket felmutató egyének, csoportok munkáját. Országos szinten 2009 óta ebből az alkalomból kerülnek átadásra a Szövetségünk által odaítélt elismerések, a Csemadok Életmű Díj, a Közművelődési Díj, a Gyurcsó István-díj, valamint a Fábry Zoltán–díj.

Az központi ünnepség január 20-án került megrendezésre Galántán. A délelőtt folyamán tartotta együttes ülését az Országos Tanács és az Elnökök Tanácsa. Fő témája a járások beszámolói mellett a szervezet 70. évfordulójára szervezett ünnepi megemlékezés, valamint az ifjúságot és a szórványt érintő tervek és koncepciók volt.

A délutáni műsor megnyitó beszédét Bárdos Gyula a Csemadok elnöke, az ünnepi köszöntőt Czimbalmosné Molnár Éva, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője tartotta.

Az est folyamán fellépett Jónás Katalin vezényletével és Tyukos Bombicz Katalin zongorakíséretével a Peredi Női kar, illetve ugyancsak Jónás Katalin vezényletével a Peredi Férfi Dalos Kör. Bartók Béla és Carl Philip Stamitz műveiből Shlyakta Ksenia és Dombi Gergely, a Kodály Zoltán, illetve Beliczay Gyula Hegedűverseny győztesei előadásában hallhattunk. Balla Barnabás Ady Endre: A Duna vallomása című művét szavalta el, majd szép sikert aratott a diószegi Dió héj Citerazenekar. A műsort a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes zárta.

Papp Boglárka

Stirber Lajos: Köszönet

Számomra a mai nap többszörös ünnep, hiszen felettébb megtisztelő, hogy a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen Önökkel együtt lehetek, hogy az idén 70. születésnapját ünneplő Csemadok-család kitüntetettjeinek egyike lehetek; mi több, én mondhatom el az ünnepséggel kapcsolatos gondolataimat. Bevallom egy ideje én is  „azon gondolkodám”mit mondok majd, mi legyen az e helyre illő néhány gondolat. Olyan, amelyet a ma díjazottak mindegyike vállalhat. Hogy mi jutott eszembe? Mondom.

Köszönöm drága szüleimnek édes anyanyelvemet, a magyart. Köszönöm, hogy amint lehetett – hiszen nem mindig lehetett – magyar iskolába járattak, s ezáltal a lelkem magyar lett. Így én ma is úgy érzem, ahogy azt neves földink, Sajó Sándor vallotta: „magyarnak lenni büszke gyönyörűség”. Továbbá köszönöm a fáklyavivőknek, hogy a dicstelen hontalanság évei után  „megfogyva bár, de törve nem”, nem hagyták veszni a templomot és az iskolát, mi több, csodát műveltek: megalapították a Csemadokot, lángra lobbantották a  felvidéki magyar ember számára utat mutató, fényesen világító fáklyát.

Úgy érzem és gondolom, hogy a ma díjazottak bármelyike itt, e helyen állva, ahol most én állok, a családjának is köszönetet mondana. A bizonyára legtöbbet segítőknek, a megértő, a gondot, a terhet átvállaló feleségnek, férjnek. De úgy érzem, köszönet jár nagyobb családjainknak, az általunk vezetett, a velünk egy húron pendülő „csapatainknak” is, hiszen, ha ők nem lennének, mi sem lehetnénk díjazottak. És azoknak a közösségeknek is kijár a köszönet, akik, mint itt ma Önök is, jelenlétükkel megtisztelik rendezvényeinket, értelmet adva munkánknak. Ezzel bennünket újabb tettekre serkentenek. Köszönjük! De ne feledkezzünk meg a mai összejövetel megszervezőiről sem, nekik is köszönjük meg azt a rengeteg önzetlen munkát, amely egy-egy ilyen nagyszabású rendezvény megszervezésével jár. És nagyon-nagyon szépen köszönjük, annak, azoknak, akik bennünket a ma kapott kitüntetésre javasoltak, hogy figyelemmel követik tevékenységünket. Azoknak is kijár a köszönet, akik díjazásunkat jóváhagyták; akik az idén arra bennünket tartottak érdemesnek.

Mi tagadás: a kitüntetés nagy megtiszteltetés nagy öröm számunkra, de egyben nagy felelősség is. Tudatosítjuk: továbbra is tennünk kell, hogy a fáklya lángja el ne aludjon, világító fénnyel égjen. Mondandóm befejezéséhez közeledve, hadd használjam ki az alkalmat, hadd idézzek – az égbolton fényesen ragyogó (az életem során nekem mindmáig utat mutató) magyar csillagok „üzeneteiből” egyet megszívlelésre az utánunk jövő nemzedékeknek:

„Fáradj, s ne irtózz, hogy csekély leszen / Műved hazánk nagy építményiben / Morzsát vigyünk csak, s töltsünk hézagot, / Sok morzsa dombbá, domb heggyé leszen / Naggyá, magassá, mint a Tátrabérc.”

(Vörösmarty Mihály)