Csábi Színházi Esték - Egy disznótor pontos leírása
Nem kell Budapestre, Komáromba, Kassára utazni. Folytatódik a Csemadok Csábi Alapszervezetének sikeres sorozata, a Csábi Színházi Esték.
Karácsony előtt, december 17-én, vasárnap 17.00 órától Egy disznótor pontos leírása kerül színpadra a helyi alapiskola Közösségi termében.
„A kisember az, aki nem szól bele a politikába. Tudja, hogy mit mondanak, érti is, meg is tudja fogalmazni, csak nem érdekli őt annyira ez a mocsok. Megvan a saját problémája” – vélekedik a darab írója, Soóky László.
A „Disznótor” a 70-es éveket, a prágai tavaszt követő időszakot eleveníti fel a kisember szemszögéből. Soóky László drámaszövege ráadásul végtelen könnyedséggel és humorral beszél az „ideiglenes” szovjet megszállásról, az átvilágításról, a szabadság ideájáról, valamint a közösség szabadságra való képtelenségéről.
Az előadás műfaját tekintve „mesélőszínház”, tehát egy színész történetmesélésén keresztül kapunk képet a világról. A színész ebben az esetben a felvidéki – dumamocsi – származású Lajos András, aki évekig a Vígszínház színésze volt, jelenleg a Miskolci Nemzeti Színház tagja. Olyan filmsorozatokban is láthattunk őt, mint A mi kis falunk, a Doktor Balaton, a Terápia.
A belépés ingyenes. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők, a Csemadok Csábi Alapszervezete, Csáb község és a helyi Alapiskola. A Csábi Színházi Esték előadásai a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósulnak meg.
TIZENKÉT HÉT
Elérhetőség
815 57
Bratislava +421/(0)2-52-63-79-74
+421/(0)905-246-751
+421/(0)905-305-812 csemadok@csemadok.hu